Honnan ered, honnan gyökerezik az emberben élő bosszúvágy?
Ez egy érzelem, egy ösztönösen érkező emóció, habár idővel összekapcsolódhat tudatos szándékkal. Ez az érzés nem elsősorban az ember sajátja, jelen van az állatvilágban is, ahol általában a dominancia kifejezésére szolgál, megfegyelmezve azokat az ingyenélőket vagy csalókat, akik nem veszik ki a részüket a csapatszellemből, a hordából. Elsősorban a rendreutasítás a célja ennek a fajta fegyelmezésnek. Az emberek esetében szintén egy nagyon ősi, állatias ösztönre vezethető vissza, és minden esetben valamiféle vélt vagy valós sérelemnek a megtorlására szolgál. A bosszúval, a bosszúvággyal valamilyen módon elégtételt akar venni az egyik ember a másikon, egy elkövetett vagy úgy érzett, esetleg egy sértőnek vélt ügy miatt. Egy korábban elszenvedett sérelem ösztönösen feltámadó, tehát nem racionális megtorlása, ami meglehet, hogy csak vágy marad, és nem ölt formát. Tehát önmagában teljesen természetes, ha valakiben feltámad a bosszúvágy.

Miért van az, hogy olyan édesnek érezzük a bosszút?
Mert a bosszú sokszor egy nagyon hosszan dédelgetett vágy beteljesülése lehet. Ha valaki évekig vagy akár évtizedekig cipel magában valamilyen sérelmet, és emiatt bosszút forral, akkor meglehet, hogy ennek a beteljesedése jó érzéssel tölti el, úgy érzi, elégtételt vett a másikon. Egyébként hozzáteszem, ez akkor is jellemző, hogyha nem a sértett fél áll bosszút, hanem valamilyen oknál fogva pórul jár az, akire haragszik. Ez is a káröröm egyik fajtája, édes érzete.

Valószínűleg mindannyian tudnánk saját példával szolgálni arról, hogy elszenvedői vagy elkövetői voltunk valamiféle megtorlásnak. De vajon a bosszúállás megfigyelhető a versenypiacon is?
Mindenképpen tetten érhető, sokszor és sokféle formában megjelenik, de sokszor nehéz beazonosítani, mert az, hogy egy üzletembernek milyen motivációi vannak egy adott üzlettel kapcsolatban, azt nem mindig tudjuk kikövetkeztetni. Ha egy korábbi sérelme miatt borsot tör egy másik cég orra alá, akkor nem biztos, hogy ezt a kirakatba teszi, vagy a lépését a bosszúállással indokolja. De a revansvágynak lehet nagyon pozitív kimenetele is az üzleti életben, hiszen nagyon sokszor egy egészséges versenynek is lehet ösztönzője és melegágya. Ilyen esetben a sértett fél, vagy az, aki egyszer a rövidebbet húzta, megkétszerezett erővel próbálja majd megmutatni a másiknak, hogy ő jobb, ügyesebb, eredményesebb. Számos példa van arra, hogy úgy versengenek egymással cégek, üzletemberek vagy márkák, hogy elsősorban a riválisukon akarnak fölülkerekedni, így kvázi bosszút állni. Emellett vannak a bosszúvágynak negatív megnyilvánulásai is, ilyen például az áskálódás, a lejárató kampány, a „felnyomás”, vagy valamilyen másfajta immorális üzleti tevékenység. Mindkét esteben a kiváltó ok, vagy a mozgatórugó a bosszúvágy, de a kimenetel más lesz.

Ez a szemet szemért viselkedésforma valamilyen meghatározott személyiségjegyhez köthető, vagy általánosságban mindannyiunkra jellemző?
Az, hogy a sérelem automatikusan valamiféle bosszúvággyá vagy elégtételi igénnyé formálódik, az egy ösztönös, és egyúttal emberi dolog. Az, hogy ez akárcsak egy percnél tovább tartóan valamifajta tudatosságot, stratégiát hozzon magával, és hogy emiatt valaki lépéseket tegyen, az már sokkal inkább személyiségjegy. Ha valaki energiát, pénzt, időt nem sajnálva stratégiát épít a bosszú érdekében, az már egyáltalán nem általános. Az emberek túlnyomó többsége a kisebb-nagyobb sérelmeken idővel túlteszi magát, megemészti, elfogadja. Ha valaki az üzleti életben úgy érzi, neki ér annyit a dolog, hogy utánamenjen, kapcsolatrendszert mozgósítson, és a másikat ilyen módon megbosszulja, az már egyáltalán nem általános.

A bosszúvágy hogyan hat a lelki egészségünkre?
Rosszul. Felmérések szerint a bosszúvágynak kettős pszichológiai hatása van. Az egyik hatás amiatt keletkezik, ha valaki ruminál, vagyis rágódik a sérelmein, és emiatt megakad egy szinten a fájdalmak feldolgozásában. Ilyen módon óvja magát pszichésen attól, hogy mélyebbre kerüljön az adott helyzetben, de ezzel együtt sajnos attól is megóvja magát, hogy fel tudja dolgozni a sérelmeit. Tehát ha valaki hajlamos arra, hogy nagyon hosszan haragudjon, őrizgesse a sérelmeit, az egyáltalán nem tesz jót a lelki egészségének, és nem segít a továbblépésben sem. A másik hatás akkor nyilvánul meg, ha valaki eljut odáig, hogy nemcsak dédelgeti a sérelmeit, hanem képes hosszú évekig bosszút forralni, és alig várja az alkalmat, hogy revansot vegyen. Ezzel szintén megnyomorítja a saját lelki egyensúlyát, lelki egészségét, hiszen az ilyen ember sokszor nem képes az értékén vagy a helyén kezelni a sérelmeket.

Van olyan helyzet az üzleti világban, amikor jobb, ha az ember kontrollálja az indulatait, mérlegeli a következményeket, és nem áll bosszút?
Legyen szó magánéletről vagy az üzleti világról, mindenképpen az az egészséges, ha az ember nem jut el addig, hogy bosszút álljon, hanem megemészti, elfogadja, hogy bár érte őt valamilyen sérelem, de amiatt nem a szemet szemért, fogat fogért elv szerint él. Bárhogy is legyen, az üzleti életben is annak van a kisebb realitása, hogy egy üzletember vagy egy cég komoly energiákat fektessen abba, hogy elégtételt vegyen egy riválisán, már csak azért is, mert a versenypiacon a cégek, a márkák mindig a jól felfogott érdekük szerint cselekednek. És ha ez így van, akkor egy racionális döntéssor mellett nem fognak olyan dologba energiát fektetni, ami egyfajta személyes elégtétel lenne, mert ez adott esetben többe kerül a márkának, mint amennyit az racionálisan hozni tudna. Ilyen értelemben nagyon nehéz elképzelni, hogy jó döntésekhez vezethet, ha személyes motiváció vagy személyes bosszú vezeti a céget, de nyilván nem lehet kizárni ennek lehetőségét sem.

Mondana néhány konkrét példát a bosszúállásra az üzleti világból?
Két nemzetközi példát tudok említeni. Az egyik a Gawker médiabirodalom tönkretételére irányult. Ez a voltaképpen franchise módszer elvein működő médialánc megírta egy nagyon gazdag üzletemberről, Peter Thielről, aki egy IT mogul, hogy meleg. Ezt egyébként a férfi nem titkolta, de nem is hozta különösebben nyilvánosságra, mert nem akart ezzel a nagy nyilvánosság elé állni. A történtek ellenére Thiel nem tett semmilyen lépés, sokkal inkább kivárt. A Gawker évekkel később aztán megírt egy sztorit Hulk Hogan pankrátorról, és egy felvételt is közöltek arról, hogy egy barátjának a feleségével bújt ágyba. Ekkor Peter Thiel úgy érezte, eljött az ő ideje, megkereste a pankrátort, és közölte vele, hogy minden lehetséges módon támogatja őt, ha bepereli a céget. Végül egy szenzációs és hatalmas ügyvédi stábbal olyan nagy kártérítést sikerült elérniük a bíróságon, hogy valóban csődbe ment az adott sajtóorgánum. Ez jó példa arra, hogy valaki hosszú ideig őrizgeti a sérelmeit, és kivárja a legalkalmasabb pillanatot arra, hogy bosszút álljon, és elégtételt vegyen. Van egy kedves mondásom a bosszúállás ezen klasszikus változatára, ami úgy szól, hogyha elég hosszan ülsz a Gangesz partján, akkor láthatod, hogy az ellenséged hullája leúszik rajta. Tehát ha elég hosszan, kitartóan és elszántan képes valaki kivárni, hogy eljöjjön az ő ideje, akkor ez egyszer csak bekövetkezhet. A másik ilyen eset is Amerikában történt, de egy cseh és egy szlovák üzletember vitájából alakult ki, akik külföldön is dolgoztak. Ez esteben az egyik üzletember óriási lejárató kampányba kezdett, melynek során aktivistákat és civileknek látszó színészeket bérelt fel, akiknek az volt a feladatuk, hogy rendezzenek tüntetést a másik üzletember háza előtt, de az érintett gyerekeinek iskolájába is odamentek a lefizetett emberek, és szintén ott hőzöngtek. A konfliktust egy elszámolási vita okozta. A helyzet végül olyan értelemben jól végződött, hogy a megtámadott félnek a bíróság kártérítést ítélt meg, és nem a bosszúálló fél győzedelmeskedett.

Szakemberként mit javasol, akár a versenypiacot tekintjük, akár a magánéletet, a bosszúvágy szabadjára engedése, vagy a megbocsátás hozhat hosszabb távon lelki megnyugvást az embernek?
Mindenképpen kevesebb rossz energiát égetünk el akkor, ha felül tudunk emelkedni a sérelmeinken. Gyorsabb, megnyugvóbb és hosszabb távú lezárást eredményezhet, ha sikerül felülemelkedünk. Azt azért hozzáteszem, hogy a versenypiacon kialakulhat olyan helyzet, amikor egy cégnek a reputációja védelmében nem lehet azt tanácsolni, hogy nyelje le a békát, hanem a márka érdekében, természetesen racionálisan cselekedve fel kell lépni. Nem feltétlenül bosszúról, sokkal inkább jogi elégtételről van ilyen esetben szó. Ilyen esetekben szoktam azt mondani, hogy a harag rossz tanácsadó, de ettől még lehetnek jó ötletei.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!